Egy példa az őrületre: Egy-egy komolyabb berúgás/beállás után jött a rácsodálkozás és némi bűntudatot is éreztem. Sebaj, gondoltam magamban. Tanultam belőle, legközelebb jobban odafigyelek, a páromnak is megígértem, nem fogom keverni, eszek előtte rendesen, és a nyolcadikat vagy a sokadikat már egészen biztosan nem iszom meg/szívom el. Hoppá megint megtörtént, nem értem…., vagy mégis?!
Legelőször is arra volt szükségem, hogy meglássam a valóságot, önmagammal, a helyzetemmel kapcsolatban. Tapasztalatom szerint ez egyedül nem megy. Ha olyan környezetben nőttem fel, vagy élek, ahol elfogadott (normális) a rendszeresen alkohol, vagy egyéb tudatmódosító szer fogyasztása és még sosem tapasztaltam meg, hogy lehet alkohol/drog nélkül teljes, kielégítő, boldog életet élni, akkor számomra a rendszeres szerhasználat teljesen normális, a hétköznapok, de minimum a hétvége szerves része, nem pedig probléma.
Ha már felismertem a problémát és kudarcot vallottak a saját megoldásaim és elfogytak a kifogásaim, akkor lehetséges a változás. Megszületik a hajlandóság, hogy elfogadjam a segítséget és az enyémen kívül létező megoldást, igazságot, valóságot.