Rólam

1989-ben születtem Veszprémben. Boldog gyermekkorom volt, a mi családunkban minden rendben ment, egyet kivéve, apu ivott, valójában ez sem probléma, hiszen ő is csak úgy ivott, mint a rokonok, szomszédok, meg mint mindenki más.

13 évesen ismerkedtem meg az alkohollal, 15 évesen pedig a marihuánával. Pontosan azt kaptam, ami mindig is hiányzott. Azt hittem megtaláltam a megoldást a szorongásra, az ürességre. Nekem a kikapcsolódás, bulizás egyet jelentett a szerhasználattal.

Most felépülő függő vagyok, és minden nap azt tanulom, hogyan legyek egységben önmagammal és embertársaimmal, hogyan lépjek túl saját önző szükségleteimen és vegyem észre a körülöttem lévőket.

Eredeti végzettségem tájrendező- és kertépítőmérnök, ezt követően szereztem addiktológiai konzultáns képesítést. A két teljesen eltérő szakmát a felépülésben megélt útkeresés köti össze.

Bővebben

Szolgáltatásaim


Érintettek

Mindössze egyetlen kérdést kell feltenned magadnak, hajlandó vagy-e a változásra és az ezzel járó felelősség felvállalására? A függőség őrületének lényege: ugyanazt csinálom, mégis más eredményt várok. A megoldás: ha mást csinálok, más lesz az eredmény.

Bővebben

Hozzátartozók

Nem kell végignézned tehetetlenül, ahogy egyik-másik szeretted tönkre teszi magát és szükségszerűen a környezetét is. Bárkivel elkezdődhet a változás, legyen az gyerek, szülő, vagy partner, nem kell megvárni, hogy a szerhasználó kérjen segítséget.

Bővebben

Szakemberek, érdeklődők

Hiszek benne, hogy van megoldás, van remény, minden egyes nap újra lehet kezdeni. Az előadásaimat ezzel az elhivatottsággal tartom meg és készítem el, mindig az adott felkérésnek megfelelően.

Bővebben

Média megjelenéseim


Írott

Rádió

TV

Tudnivalók, árak

Az árakról, a kapcsolatfelvételről, a konzultáció részleteiről, a helyszínről és a titoktartásról, valamint a fizetési lehetőségekről a "Bővebben" gombra kattintva tájékozódhatsz.

Lovizer Daniel_logo_monochrome_kék