A hivatásom részeként kiemelkedően fontos feladatnak tartom az addikció témájával kapcsolatos tájékoztatást, érzékenyítést.

Az alkalmak általában 1,5 óra időtartamúak, vetítéssel egybekötöttek. Az előadások mindig az adott hallgatóságnak megfelelően egy-egy részterületre fókuszálnak, egységes, a függőséggel kapcsolatos rendszerszemléletű keretbe ágyazva. Fontosnak tartom a tágabb összefüggések megláttatását, hiszen sok esetben már ez is segít, és lehetőséget ad egy másfajta hozzáállás megteremtéséhez. Az előadások után igény szerint van lehetőség kis csoportos szakmai beszélgetésre, felmerülő kérdések, konkrét problémák megvitatására.

Jellemző témák:

Szakembereknek, szociális területen dolgozóknak:

  • Fiatalok kezelésbe kerülésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok
  • A függőség kontinuum modellje
  • Alkoholizmus és a család
  • Családi játszmák, társfüggő gyermeki szerepek
  • Felépülés a családban
  • Fiatalok felépülésével kapcsolatos speciális kihívások
  • Drog és család

Középiskoláknak, egyetemeknek:

  • A függő személyiség kialakulása
  • Az addikt társadalom, mint kockázati tényező
  • Mennyire vagyok veszélyeztetett? – korai jelek